Dr.Temesi Géza: TERMÉSZETVÉDELMI JOGI ÉS IGAZGATÁSI ISMERETEK

BIOSZFÉRA

A Föld (Gaia, Terra) a világegyetem sokmillió faj életét hordozó bolygója. A Nap éltető sugara, a levegő, a víz és a talaj a földi bioszférában zajló élet közvetlen feltételei. Lássuk a kék égtől a barna talajig és a vizekig a bioszféránkat!

Az égbolt kék színét a légkör gázrétegének a fényszórása okozza, légkör nélkül az égbolt fekete színű volna. A Föld éltetője a Nap: a légkör hőmérsékletének alakítója, a víz körforgásának mozgatója, a növények fotoszintézisének energiája, a napfény maga az élet… A láthatatlan ultraibolya és infravörös tartományok között van a fény látható tartománya.

A légkör vagy atmoszféra Földünk felszínét körülvevő gázburok, amelynek felső határa nem határozható meg egyértelműen, mert a legkülső rétege nem éles határral megy át a bolygóközi térbe. A légkör tulajdonképpen mindazon gázmolekulák összessége, melyeket az adott égitest forgása során magával visz, és a légkört a gravitáció tartja az égitest körül. A több ezer km vastagságú légkör legalsó rétege a troposzféra (~10 km, a légkör össztömegének ~75 %-a), amely az időjárási jelenségek és az élet színtere.

A levegő a Földet körülvevő gázok elegye a légkörben. A légköri levegő földfelszín közeli főbb alkotórészei (a térfogat %-ában, kerekítve): nitrogén 78 %, oxigén 21 %, egyéb gázok 1 %. Egy liter levegő tömege 1,293 gramm. A növények a fotoszintézis folyamatában a levegő széndioxidját és a talaj víztartalmát a fényenergia segítségével alakítják át szénhidrátokká, miközben oxigént szabadítanak fel. Különösen nagy jelentősége van a széndioxid megkötése és az oxigén-felszabadítás szempontjából a legfejlettebb szárazföldi életközösséget jelentő erdőknek.

A talaj a természet sajátos képződménye, a szilárd földkéreg legkülső laza takarója, max. kb. 2 m vastagságú rétege. Folyamatosan megújulni képes természeti erőforrás, amelynek legfontosabb tulajdonsága a termékenysége. A talaj az éghajlattal és a hidrológiai viszonyokkal együtt termőhelyi tényező, a növények tápanyagforrása, amely meghatározza a növekedést. Függőleges metszete a talajszelvény.

A talajok elkülöníthető szintekre vagy rétegekre tagolódnak. A rétegek egymástól teljesen függetlenül jöttek létre, míg a szintek egymással genetikai kapcsolatban vannak. Utóbbi esetben a talajban végbemenő talajfejlődési folyamatok hatására színükben és tulajdonságaikban eltérő genetikai talajszintek különülnek el: a humuszos A szint (feltalaj), a felhalmozódási B szint (altalaj), valamint az alapkőzet C szint (anyakőzet). A D-vel jelölt ágyazati kőzet már nem tartozik a talajhoz.

A talaj termőerejét a termőréteg vastagság és a fizikai talajféleség mellett főleg a genetikai talajtípussal lehet jellemezni. A genetikai talajtípus a hasonló fejlődésen átment, hasonló tulajdonságú talajok átlaga. A termőerőt, termőképességet közvetlenül a talaj vízgazdálkodása, levegőgazdálkodása és tápanyag-ellátottsága határozza meg.

A talajban talajlakó élőlények sok milliárdjai hemzsegnek: gombák, algák, baktériumok, sugárgombák, földigiliszták, növények, emlősök, ezek közül a mikroszervezetek a legfontosabbak.

A talaj a természeti környezet része, természeti érték. A talaj védelme a természet általános védelmének is a része. Erdő esetében a 16-féle védelmi rendeltetés egyike a talajvédelem. Védett természeti területen a talaj és felszínének védelme kiemelt fontosságú.

Földünk 75 %-át víz borítja. A víz az élet nélkülözhetetlen közege, a bioszféra legfontosabb szervetlen vegyülete. A természetben az egyetlen olyan anyag, amely három formában létezhet:

folyékony (állóvizek az óceánok, a tengerek és a tavak, míg folyóvizek a folyamok, a folyók, a patakok, a csermelyek és az erek),

szilárd (jég hó, dér, zúzmara) és

légnemű (pára → gőz → gáz) halmazállapotban.

A földi vízkészlet állandó körforgásban van, ami egy rendkívül összetett folyamat háromféle tisztulási mechanizmussal.

Amint a szárazföldön az erdőknek, úgy az óceánokban – tengerekben a korallzátonyoknak van óriási jelentőségük, a korallzátonyok víz alatti „őserdők”, a legösszetettebb vízi ökoszisztémák (a vízi élővilág 25 %-a korallzátonyokon él).

A talaj, a víz és a troposzféra része a bioszférának, de utóbbira a légkör felsőbb rétegei is hatással vannak.

A bioszféra az élet övezete, a Föld kőzetburkának (a litoszférának), vízburkának (a hidroszférának) és levegőburkának (az atmoszférának) az a része, ahol van élet és ezért biológiai folyamatok mennek végbe. A bioszféra a globális ökológiai rendszer, az összes élőlénnyel és ezek minden kapcsolatával, beleértve az élettelen környezettel való kapcsolatot is. Bioszféra = kőzetburok + földfelszín + talaj + víz + levegő + napsugárzás + élővilág, vagyis az élő + élettelen természet. Elterjedten használják az ökoszféra kifejezést is.

A bioszféra pontos vastagsága nehezen mérhető. Szélső értékeknek a tengerszint feletti és alatti közel 10 - 10 km adható meg. Egyes madarak ugyanis 10.000 m magasságba is képesek felrepülni (pl. a karvalykeselyű), de kőszáli kecskét is megfigyeltek már 3.000 m feletti magasságban. Növények akár 4.000 m magasságban is élhetnek. A mikroszkópikus szervezetek (pl. baktériumok) 5.000 m tengerszint feletti magasságtól 9.000 m tengerszint alatti mélységig fordulnak elő, és több kilométer mélységben is megtalálhatóak a kőzetburokban.

A bioszféra védelmének része a természetvédelem (a természeti területek és értékek, a tájak és az élőhelyek védelme) és a környezetvédelem (a környezeti elemek védelme).

Az ökoszisztéma (= ökológiai rendszer) a biocönózis (= élőlény-társulás, életközösség) és a biotóp (= élőhely, élettelen abiotikus természetes környezet) együttese, kölcsönhatású (kapcsolat)rendszere.

A biocönózis (= életközösség, élőhely élővilága) ugyanazon az élőhelyen egyidejűleg élő populációk kapcsolatrendszere, valamely biotóp meghatározott társulása, élőlények meghatározott csoportja, amelyet többek között az állandó fajkombináció, az önszabályozó képesség és valamely (növény)faj dominanciája jellemez.

A populáció egyed feletti szerveződési szint, a faj térben és időben együtt élő egyedei, térben és időben együtt élő, fajon belüli szaporodási közösség.

A biotóp (= élőhely) a biocönózis által lakott terület, annak környezete, élettere. Szűkebb értelemben a növények élettere az ökotop (= termőhely), az állatok élettere a biotop (= élőhely).

Az ökoszisztémák fennmaradásához biológiai sokféleség (biodiverzitás), az élővilág sokfélesége szükséges, az ökoszisztémák működése a biológiai sokféleség csökkenésével károsodik.

Az élőlények biológiai rendszertanában a fő kategóriák az ország, a törzs, az osztály, a rend, a család, a nemzetség és a faj. A faj (species) fogalmára különböző megközelítésű meghatározások vannak, a témakörben lásd a vonatkozó szakirodalmat, itt pedig az alábbi vadon élő fajokról szóló publikáció nyújt bepillantást élővilágunkba.

VADON ÉLŐ NÖVÉNY- ÉS ÁLLATFAJOK

Hazánkban kerekítve mintegy 3.000 ismert vadon élő növényfaj és 42.000 ismert vadon élő állatfaj él. 2015-ben a védett növényfajok száma 646, a fokozottan védetteké 87, a védett állatfajok száma 993, a fokozottan védetteké pedig 185, így összesen 733 növényfaj és 1178 állatfaj áll hazai kiemelt természetvédelmi oltalom alatt. Az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok száma 577, az állatfajoké 698.

A védett, a fokozottan védett és az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajok kereshetők az állami természetvédelem honlapján a VÉDETT ÉRTÉKEK menüpont alatti link alkalmazásával.

A hasznosíthatóság – védettség szerinti csoportosítás alapján a vadon élő állatfajok lehetnek kiemelt természetvédelmi oltalom alatt állók (védett, fokozottan védett vagy az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajok) és nem védettek. A nem védettek lehetnek vadászhatók (=vad), foghatók (halfajok) és nem hasznosíthatóak. A vadon élő állatfajok zöme ezen utóbbi kategóriába tartozik. Vannak még engedéllyel gyűjthető védett (éti csiga) és EK-ben jelentős fajok (orvosi pióca), valamint engedéllyel gyéríthető EK-ben jelentős fajok (seregély, házi veréb, kárókatona, sárgalábú sirály, sztyeppi sirály, bütykös hattyú, hörcsög). Rendszertanilag a vadon élő állatok törzshöz, osztályhoz, rendhez, családhoz, nemhez és fajhoz tartoznak, és egyszerűsítve: a vadon élő állatvilágot az emlősök, a madarak, a kétéltűek, a hüllők, a halak, a rovarok, a rákok, a pókok, a kagylók, a csigák stb. családja alkotja. A szakmai és szakjogi értelmezés szerint vad alatt a vadászható állatfajokat és azok egyedeit értjük. A hazai vadászható állatfajok a gerincesek törzsébe, azon belül pedig a madarak és az emlősök osztályába sorolhatóak. A vad lehet nagyvad és apróvad.

A vadon élő növényfajok a hasznosíthatóság – védettség szerinti csoportosítás alapján szintén lehetnek kiemelt természetvédelmi oltalom alatt állók (védett, fokozottan védett vagy az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajok) és nem védettek. A nem védettek lehetnek a természetgazdálkodás tárgyai (erdőgazdálkodás), gyűjthetőek és nem hasznosíthatóak. Rendszertanilag a vadon élő növények is törzshöz, osztályhoz, rendhez, családhoz és fajhoz tartoznak, és egyszerűsítve: a növényvilágot a zárvatermők, a nyitvatermők, a harasztok és a mohák törzse képezik. Hasonló a helyzet a gombák törzsével is, bár a gombák nem növények, de a növényekkel együtt szokták tárgyalni a zuzmókkal egyetemben.

Lássuk egyszerűsített összefoglalással a vadon élő fajokat a védettség – hasznosíthatóság* szerinti csoportosításokban!

Vadon élő állatfajok

1. Kiemelt természetvédelmi oltalom alatt álló vadon élő állatfajok:

1.1. fokozottan védett vadon élő állatfajok,

1.2. védett vadon élő állatfajok,

1.3. az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős vadon élő állatfajok,

1.4. gyűjthető (1.2., 1.3. pontok alá tartozó vadon élő állatfajok közül),

1.5. engedéllyel gyéríthető (1.3. pont alá tartozó vadon élő állatfajok közül).

2. Kiemelt természetvédelmi oltalom alatt nem álló vadon élő állatfajok:

2.1. vadászható vadon élő állatfajok = vad,

2.2. halászattal, horgászattal fogható vadon élő állatfajok: halak (és más hasznos víziállatok),

2.3. gyűjthető vadon élő állatfajok,

2.4. nem hasznosítható vadon élő állatfajok.

Vadon élő növény- és gombafajok

1. Kiemelt természetvédelmi oltalom alatt álló vadon élő növény- és gombafajok:

1.1. fokozottan védett vadon élő növényfajok,

1.2. védett vadon élő növény- és gombafajok,

1.3. az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős vadon élő növényfajok.

2. Kiemelt természetvédelmi oltalom alatt nem álló vadon élő növény- és gombafajok:

2.1. kitermeléssel, gyűjtéssel, szedéssel hasznosítható vadon élő növények (fák, cserjék, gyógy- és ízesítő növények, viráguk, termésük) és vadon termő ehető gombafajok,

2.2. nem hasznosítható vadon élő növény- és gombafajok,

2.3. mérgező vadon élő növény- és gombafajok.

*Megjegyzés: hasznosíthatóság a materiális természethasználat tárgyaként.

Minden évben megválasztjuk az "év fajait" a fokozottan védett*, a védett* és a kiemelt oltalom alatt nem álló* vadon élő fajokból. Három év választott fajait az alábbi táblázat mutatja be (*a három színnel jelölve a védettséget).

  * kiemelt oltalom alatt nem álló, védett, fokozottan védett faj

   ** az Európi Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős faj

Válogatás vadon élő növényfajokból (12 faj)

A továbbiakban a publikáció szubjektív válogatással bizonyos tekintetben reprezentatív** vadon élő növény- és állatfajokat mutat be röviden: lágyszárú növényeket, cserjéket és fafajokat, ragadozó madarakat, kisemlősöket, nagyragadozókat és hüllőfajt, meghatározóan védetteket és fokozottan védetteket (**jogi szabályozási, védelmi szempontból oktatási típuspéldaként szolgálhatnak).

„Magyar” fajnevű növények rövid bemutatásával lehet kezdeni a bepillantást élővilágunkba.

A magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens) fokozottan védett, viszonylag kis termetű, szőrös évelő növény, pénzben kifejezett értéke 100.000 Ft/egyed. Hazai néhány élőhelye a Nyírségben található. Ritka, aktuálisan veszélyeztetett bennszülött növényünk. A termőhelyeken megfelelő mértékű, természetvédelmi szempontok szerinti rendszeres legeltetés szükséges.

[Matyikó Tibor festménye: magyar nőszirom]

A magyar nőszirom (Iris aphylla ssp. hungarica) fokozottan védett évelő növény, pénzben kifejezett értéke 100.000 Ft/egyed. Az ország északkeleti vidékein találhatók az élőhelyei. Potenciálisan veszélyeztetett, 20 Ft-os pénzérménken is látható jeles növényünk. Veszélyt jelentenek a faj számára az özönnövények, a taposás, a cserjésedés és más problémák. Mérgező faj.

A magyar kikerics (Colchicum hungaricum) fokozottan védett, a volt 2 Ft-os pénzérménken látható egyszikű, liliomvirágú kikericsféle. Pénzben kifejezett értéke 100.000 Ft/egyed. Az első területi védelmet kapott növény Magyarországon (1944). A hóvirágot is megelőzve nyílhat.

A tornai vértő (Onosma tornense) fokozottan védett évelő, fás gyökértörzsű növény, pénzben kifejezett értéke 250.000 Ft/egyed. Világviszonylatban veszélyeztetett. Hazánkban a tornanádaskai Alsó-hegyen található termőhelyén a bálványfa, a gyalogakác és a fehér akác mellett az illegális fakitermelés és gyógynövénygyűjtés veszélyezteti.

A tátogató kökörcsin (Pulsatilla patens) fokozottan védett évelő növény, pénzben kifejezett értéke 250.000 Ft/egyed. Az egyetlen hazai állomány egyedszáma kritikusan alacsony (in situ néhány egyed!). Kipusztulással veszélyeztetett nagyon ritka növényfajunk, lelőhelye a nyírségi Bátorligeten található.

A pilisi len, helyesebben dolomitlen (Linum dolomiticum) fokozottan védett, csak hazánkban, a Szénás-hegycsoporton belül előforduló, aktuálisan veszélyeztetett reliktum törpecserje, 250.000 Ft/egyed pénzben kifejezett értékkel. A fajt veszélyeztető tényező a turizmus (gyalogos, kerékpáros, természetfotós) és a vaddisznó károkozás (túrás). Élőhelyének fokozott természetvédelmi őrzése szükséges.

Közkedvelt növények az áfonyák.

Az áfonya (Vaccinium) örökzöld vagy lombhullató, félcserje vagy cserje nemzetségnek számos alnemzetsége, fajcsoportja van, és Földünkön több száz faja él (a fajokon belül különböző alfajokkal és alakokkal, és sok nemesített fajtát is termesztenek).

A hazai flórában előforduló három faj (fekete áfonya, vörös áfonya, tőzegáfonya) közül a vörös és a tőzegáfonya áll természetvédelmi oltalom alatt, mindkét faj védett, 10.000 Ft/egyed pénzben kifejezett értékkel. A védelem alól a tőzegáfonya esetében kivétel a gyógyászati célra feldolgozott származéka, a vörös áfonya esetében pedig a gyümölcse, valamint a gyógyászati és élelmezési célra feldolgozott származéka.

A fekete áfonya (Vaccinium myrtillus) hazánkban kisebb állományokban előforduló lombhullató törpecserje. Finom ízű gyümölcstermésének és leveleinek számos gyógyhatása van, termése például a szemre, a látásra fejt ki kedvező hatást (antocián), szárítva lázcsillapító is, szintén gyógyhatású levele kellemes ízű tea készítésére alkalmas.

A vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea) országunkban ugyancsak előforduló, kétszer virágzó – termő örökzöld törpecserje. Termésének és levelének sokféle aktív hatóanyaga van, termése antioxidánsokban gazdag, a leveléből készült főzete vértisztító és vízhajtó is.

A tőzegmohalápokon előforduló szintén örökzöld tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccos) elheverő törpecserje gyümölcse magas C-vitamin tartalmú, és gyógyhatású a gyomorra, az emésztőrendszerre, az érrendszerre, a vesére (vesekő ellen is) és más szervekre.

A medvehagyma (Allium ursinum) neve onnan ered, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják, de a vaddisznók is kedvelik. Évelő hagymás subatlanti növény, amely április – májusban virágzik és nyár elején a föld feletti része már elpusztul. A növény még nem áll kiemelt oltalom alatt. Jellemzően a félnedves termőhelyek gyertyános-tölgyeseiben, bükköseiben fordul elő tömegesen főleg a Dunántúlon védett természeti területeken. Jellemzője az erősen fokhagyma illat (vadfokhagyma), ami megkülönbözteti a vele összetéveszthető és erősen mérgező májusi gyöngyvirágtól és őszi kikericstől, bár az utóbbinak alapvetően más a termőhelye. A medvehagyma ízesítő és gyógynövény, sokféle kedvező hatással.

A vadon élő növények (gyógynövény, virág, vadgyümölcs) és a gombák gyűjtésével kapcsolatos jogi ismereteket a weboldal ezzel a témakörrel foglalkozó külön aloldala tartalmazza:

https://termeszetor.hu/cikkek/nyitooldal/.

Inváziós faj, egyben hungaricum a fehér akác (Robinia pseudoacacia), amely a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó hazánkban nem őshonos fafaj. Hazája Észak-Amerika, Európába az 1600-as évek elején került. Jean Robin ültette először a Pennsylvaniából hozott csemetét a párizsi királyi füvészkertbe, Linné róla vette az akác latin nevét (Robinia). Magyarországra a 18. században telepítették az alföldi futóhomok megkötésére. 1966-ban megjelent Erdei fák és cserjék című erdészeti szakkönyv szerint az akkori összes erdőterület 16 %-át elfoglaló fafaj területi arányát fafajpolitikai megfontolásból 11 %-ra kell csökkenteni. Ennek ellenére – közel fél évszázad múltán – ma a hazai fafajaink közül a legtöbb területet, az összes erdőterület 24 %-át foglalja el.

[Matyikó Tibor festménye: Erdő mélye (őszi bükkös)]

Hazánkban őshonos fafaj viszont többek között a bükk (Fagus sylvatica), amelynek területi aránya az ország erdeinek 5,9 %-a. Vékony sima kérgű, kemény fájú, egyenes, hengeres törzsű dombvidéki és középhegységi nagy méreteket elérő fafajunk. Több alfaja ismert: keleti bükk, vérbükk, szomorú bükk, barna bükk stb. A bükk szép erdőállományai erősen záródóak nagyon gyér cserjeszinttel, a gyepszint pedig csak kora tavasszal lehet gazdag. Általában 1-1 lágyszárú növény (pl. szagos müge, bükksás) válik uralkodóvá, de lehet csupasz (nudum) is, amely szerint a bükkös erdőtípusok elkülöníthetők. A Bükk-hegység a bükkről kapta a nevét.

Válogatás vadon élő állatfajokból (12 faj)

A természetvédelem címermadara a nagy kócsag (Egretta alba). Gólyaalakú fehér gémféle, gázlómadár (régies neve: nemes kócsag). Fokozottan védett, 5 Ft-os pénzérménken is látható madarunk, pénzben kifejezett értéke 100.000 Ft/egyed.

A kerecsensólyom (Falco cherrug) fokozottan védett ragadozó madár, Európában és Ázsiában honos, 50 Ft-os pénzérménken is látható sólyomféle, 1.000.000 Ft/egyed pénzben kifejezett értékkel. Kedvelt élőhelye a nyílt puszta.

Hazánk legnagyobb méretű ragadozó madara a fokozottan védett réti sas (fehérfarkú sas) (Haliaeetus albicilla), pénzben kifejezett értéke 1.000.000 Ft/egyed. A réti sas szárnyfesztávolsága meghaladja a 2 m-t, testtömege 4 – 6 kg. Főleg a Dél-Dunántúlon él, de az Alföldön és a Kisalföldön is emelkedő a hazai állománya, amely már meghaladja a 200 költőpárt.

A parlagi sas (Aquila heliaca) fokozottan védett, pénzben kifejezett értéke 1.000.000 Ft/egyed. Európa egyik legnagyobb termetű sasfaja, testhossza 80 cm, szárnyfesztávosága 2 m, tömege 3 – 4 kg. Főként az Északi-középhegységben, az Alföldön és a Kisalföldön él közel 150 költőpár. 

Megj.: a parlagi sasnál is nagyobb termetű a rétisas.

A békászó sas (Aquila pomarina) fokozottan védett, pénzben kifejezett értéke 1.000.000 Ft/egyed. A többi hazai sasnál kisebb termetű. Mai fészkelőállománya mintegy 40 pár, elsősorban a Bükkben, a Zemplénben, a Mátrában, Észak-Somogyban, Tolnában és a Mecsekben fordul elő.

A barna medve (Ursus arctos) [alfaja az európai barna medve (Ursus arctos arctos)] hazánkban fokozottan védett nagyragadozó, pénzben kifejezett értéke 250.000 Ft/egyed. Főleg a Börzsönyben, a Bükkben, az Aggteleki-karszton és Zemplénben fordul elő, de észlelték már a déli határ mentén is. Visszatelepülő, látogató, alkalmi előforduló kevés példányról van szó, amelyek főleg Szlovákiából jönnek át az országhatáron.

A farkas (szürke farkas) (Canis lupus) szintén fokozottan védett csúcsragadozó, pénzben kifejezett értéke 250.000 Ft/egyed. Farkasok valamivel gyakrabban fordulnak elő az országban, mint medvék. Szlovákiából, Horvátországból látogatnak be illetve települnek vissza, és előfordulnak Aggtelek térségében, a Bükkben, a Zemplénben, a Mátrában, a Gemencben, sőt másutt is.

[Matyikó Tibor: Hiúz a pataknál]

A hiúz (eurázsiai hiúz) (Lynx lynx) [alfaja a kárpáti hiúz (Lynx lynx carpathica)] fokozottan védett nagyragadozónk. Pénzben kifejezett értéke 500.000 Ft/egyed, így az egyik legmagasabb természetvédelmi értékű vadon élő emlősünk. Főleg rendkívüli óvatossága miatt is kevés példányt látni. Magányosan élő, izmos testű állat, latin neve az éles látására utal.

A fenti három nagyragadozóval kapcsolatban különböző tévképzetek, tévhitek élnek, és mindhárom fokozottan védett fajt veszélyeztetheti többek között az orvvadászat. Csúcsragadozókként némileg csökkentik a (hazai igen magas) vadlétszámot, időnként pedig napvilágra kerül, hogy egy-egy példány vadászok áldozatául esik. Egyedeik elpusztítása, lelövése természetkárosítás bűncselekményét jelenti, ami 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és 2013 óta már az elejtésükre vagy elfogásukra irányuló vadászati tevékenység is orvvadászat bűncselekménye.

A ragadozó madarak kérdése sem egyszerű azonban, apróvad-gazdálkodói érdekellentétek is lehetnek, a természetvédelmi kezelési és őrzési feladatok pedig szakember- és létszámigényesek. A különböző zavaró, veszélyeztető emberi tevékenységeken (pl. fakitermelés, sportverseny a fészkelőterületen) kívül a madármérgezés és a fiókás fészekalj kifosztásának bűncselekménye sajnos évente előfordul.

Kizárólag Magyarországon előforduló ritka, fokozottan védett mérgeskígyó a parlagi vipera alfaja, a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis), 1.000.000 Ft/egyed pénzben kifejezett értékkel. Ízeltlábúakkal, kisemlősökkel, gyíkokkal, madárfiókákkal táplálkozik, és a gyepes élőhelyeket kedveli. Viszonylag rövid kígyóféle, hossza általában nem haladja meg a 45 cm-t (hím), illetve az 55 cm-t (nőstény). Mérge legfeljebb gyenge rosszullétet, allergiás reakciót válthat ki.

Az ürge (Spermophilus citellus) 2015-ben az év emlősállata, fokozottan védett, pénzben kifejezett értéke 250.000 Ft/egyed. Téli álmot alvó telepes kisemlős, kétféle kotorékot ás. Alapvetően fűféléket, magvakat és rovarokat fogyaszt, de kifosztja a madarak fészkét is. A parlagi sas, a kerecsensólyom és más ragadozó madarak szívesen vadásznak ürgére.

A keleti sün (Erinaceus concolor) 2014-ben volt az év emlősállata. Védett faj, pénzben kifejezett értéke 25.000 Ft/egyed. Éjszakai életmódot folytató kisemlős, amely főleg rovarokkal, földigilisztával táplálkozik. Magas szaporulata biztosítja a fennmaradást, gyakori a gázolásuk.

A vidra (Lutra lutra) 2013-ban volt az év emlősállata, fokozottan védett 250.000 Ft/egyed pénzben kifejezett értékkel. Részben vízben és éjszakai életet élő vízparti állat, az ujjak közötti úszóhártyákkal és áramvonalas testtel a gyors úszáshoz. Ragadozó, tápláléka döntően halakból áll.

Európa egyik legszebb bogara a havasi cincér (Rosalia alpina), amely Magyarországon még rendszeresen előfordul. Öreg középhegységi és dombvidéki lomberdők (és nem a havasok) az élőhelye, főleg bükkösökben fordul elő. A lárva faanyaggal, a kifejlett bogár fák kifolyó nedvével, virágporral, nektárral táplálkozik. 16 - 36 mm hosszúságú ritka bogár, védett, pénzben kifejezett értéke 50.000 Ft/egyed. A havasi cincér a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság címerállata.

A védett és a fokozottan védett természeti értékek, köztük a vadon élő növények és állatok természetvédelmi kezelője a nemzeti park igazgatóságok szervezetrendszere. A természetvédelmi kezelés nemzeti park igazgatósági alapvető feladatot a csúcsragadozók, a ragadozó madarak, a különleges védett fajok csak nagyszerűbbé teszik. A természetvédelmi kezelés a védett növény- és állatfajok vonatkozásában számbavételt, nyilvántartást, megóvást, őrzést és bemutatást jelent. Az élőhelyvédelem kiemelten fontos feladat nem csak a védett és a Natura 2000 területeken, hanem azokon kívül is.

A vadon élő növény- és állatfajok, gombák, zuzmók (= természeti vagy védett természeti értékek) élőhelyei a természeti és a védett természeti területek. A védett természet területek közül a nemzeti parkok (NP) és a tájvédelmi körzetek (TK) a nagyobb, a természetvédelmi területek (TT) és a természeti emlékek (TE) pedig a kisebb kiterjedésűek, amelyek a védelem szigorúsági szintje szerint lehetnek védettek vagy fokozottan védettek. Európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területek a Natura 2000 területek, melyek a jelölő fajok és a jelölő élőhelyek számára biztosítanak védelmet. A védett és a Natura 2000 területek természetvédelmi kezelője szintén a nemzeti park igazgatóságok szervezetrendszere.

Szárazföldi természeti területen a vadon élő növényvilág faállomány uralkodása esetén erdőt alkot, és az erdő az élőhelye az adott térségben vadon élő állatvilág jelentős részének is. A természeti és a védett természeti területek, sőt a Natura 2000 területek meghatározó művelési ágát is az erdők képezik.

ERDEINK

Az erdő a Föld legfejlettebb szárazföldi életközössége és élőhelye, amelynek összetevői a fás szárú növényzet a méreteket és a hatást tekintve uralkodó fákkal, a lágyszárú növények, a mohák és a gombák, a rovarvilág, a madárvilág, a vadállomány és más vadon élő állatok, valamint az erdőtalaj a benne élő mikroorganizmusokkal és talajlakó élőlényekkel. Az erdő tehát nem egyszerűen fák együttese, nem csupán faállomány, hanem számtalan élőlény életközösségeként önmagát megújítani képes önszabályozó természeti rendszer, a biológiai sokféleség megőrzésének egyik legfontosabb színtere. Országunk területének több mint egyötöde erdőterület. A sajátos mikroklímával rendelkező erdőnek mezoklíma módosító, makroklíma befolyásoló, vízháztartást szabályozó és környezetvédő hatása is van. Az erdőket a légszennyezés és a klímaváltozás veszélyezteti.

Az erdő

▪ a legnagyobb széndioxid fogyasztó és oxigéntermelő,

▪ a legnagyobb szervesanyag termelő,

▪ a fanyersanyagnak mint újratermelhető energiahordozónak és számos más erdei terméknek a forrása,

▪ különböző egészségügyi, esztétikai, kulturális és jóléti hatásokkal, valamint

▪ természetes élőhely kulcsszereppel a biológiai sokféleség megőrzésében.

Az erdőnek hármas funkciója, hármas szerepe van:

▪ a gazdasági funkcióval a fa és egyéb erdei termékek termelését biztosítja,

▪ a védelmi funkcióval védőhatást biztosít és a természet védelmét szolgálja,

▪ a közjóléti funkcióval pedig szociális szerepet játszik.

Az erdőgazdálkodás tervezésében és gyakorlatában a funkciók a rendeltetésekben jelennek meg a közérdeknek megfelelően súlyozva. A rendeltetések közül az adott konkrét területen (erdőrészletben) a legmeghatározóbb az elsődleges rendeltetés, amely mellett további rendeltetések adhatók meg.  

Erdeink 37 %-a védelmi elsődleges rendeltetésű. Védelmi rendeltetések a következők: természetvédelmi, talajvédelmi, mezővédő, vízvédelmi, partvédelmi, vízgazdálkodási, településvédelmi, tájképvédelmi, műtárgyvédelmi, honvédelmi, határrendészeti – nemzetbiztonsági, örökségvédelmi, génrezervátum, arborétum, bányászati, és nem utolsó sorban Natura 2000 erdők.

Közjóléti rendeltetések a parkerdő és a vadaspark. Közjóléti elsődleges rendeltetéssel bír erdeink közel 1 %-a.

Gazdasági rendeltetések többek között a faanyagtermelő, a szaporítóanyag-termelő, a földalatti gomba termelő rendeltetés és a vadaskert. A hazai erdők 62 %-a gazdasági elsődleges rendeltetésű.

Erdőterületeink 23,6 %-a védett természeti terület, 43 %-a Natura 2000 terület. A védett természeti területek 51,4 %-a, a Natura 2000 területek 41,8 %-a erdő (2015. év végi adatok).

Az erdők a bennük található erdei életközösség természetességi állapota szerint lehetnek:

▪ természetes erdők (természetes összetételű, őshonos fafajú erdők),

▪ természetszerű erdők (max. 20 % elegyarányú idegenhonos fafajokkal),

▪ származék erdők (emberi hatásra átalakult erdők, 20 – 50 % elegyarányú idegenhonos fafajokkal),

▪ átmeneti erdők (emberi hatásra erősen átalakult erdők, 50 – 70 % elegyarányú idegenhonos fafajokkal),

▪ kultúrerdők (több mint 70 % elegyarányban idegenhonos fafajú erdők, pl. akácosok),

▪ faültetvények (idegenhonos fafajokból vagy azok mesterséges hibridjeiből álló, szabályos hálózatú, intenzíven kezelt faállományok, pl. nemesnyárasok).

Az élővilág biológiai sokféleségének megőrzése szempontjából a folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodási módok alkalmazásán kívül az idős, természetes és természetszerű erdők a kulcsfontosságúak. A 100 évnél idősebb faállományú erdők sajnos az összes erdeinknek csupán ~5 %-át, a természetes és természetszerű erdők pedig erdeinknek csak 22 %-át teszik ki. A származék erdők aránya 30,9 %, az átmeneti erdőké 7 %, a kultúrerdőké 33,8 %, a faültetvényeké pedig 6,3 % (2015).

Hazai erdőtársulások

Az erdőtársulás olyan összetett életközösség, amelyet többszintű növénytársulás (fák, cserjék, lágyszárú növényzet stb.), vadon élő állati életközösségek, valamint gombák és zuzmók alkotnak, és amelyben a fák játsszák a meghatározó szerepet. Lássuk főbb erdőtársulásaink rövid leírását!

A bükkösök jellemző szép erdőtársulások dombvidékeinken és középhegységeinkben. Nagy fatérfogatú faállományuk jellemzően gyengén elegyes (gyertyán, hegyi juhar, korai juhar, magas kőris), igen gyér cserjeszinttel és elsősorban tavaszi aszpektusú lágyszárú növényzettel (szagos müge, bükksás, madársóska, podagrafű stb.). Az idős bükkösök záródása gyakran 90 % körüli, ezért tavasz végétől nudum (lágy szárú növényzet nélküli) állapot alakul ki az erdőtalajon.

A gyertyános–tölgyesek sík vidéktől (gyertyános–kocsányos tölgyesek), a középhegységeinkig (gyertyános–kocsánytalan tölgyesek) megtalálható jellegzetes erdőtársulások. Jellemző elegyfa a madárcseresznye és a kislevelű hárs, cserjeszintet főleg az egybibés galagonya, a vörösgyűrű som és a fagyal alkot, tavasszal gazdag a lágyszárú növényzet (ibolyák, kankalinok, keltikék stb.).

A cseres–tölgyesek hazánk legelterjedtebb erdőtársulásai, főleg 200 - 400 méter közötti tengerszint feletti magasságokban. Fő fafaja a csertölgy mellett a kocsánytalan tölgy, elegyfajok a hársak, a mezei juhar és a mezei szil, továbbá a vadgyümölcsök. A laza koronaszerkezet következtében a cserjeszint gazdag: galagonyák, húsos som, csíkos kecskerágó, varjútövis benge, fagyal és a fekete bodza a gyakori. Gazdag a lágyszárúak szintje is: ibolya, harangvirág, kankalin, tüdőfű, szellőrózsa, sások, perjék, csenkeszek a jellemzőek.

A tölgy–kőris–szil ligeterdők (keményfás ligeterdők) a víz hatására folyóink ártere mentén kialakult erdőtársulások, amelyek jellemző fő fafajai a kocsányos tölgy, a magyar kőris és a vénic szil. Kísérő fafajok lehetnek többek közt a gyetyán, a mezei szil, a vadalma, valamint a fekete és a fehér nyár. A cserjeszint sűrű, a galagonya és a vörösgyűrű som a jellemző, mély fekvésekben pedig a hamvas szeder. Lágyszárú növényei a hóvirág és a tőzike, a salátaboglárka, valamint a sásfélék. A tölgy–kőris–szil ligeterdők természetvédelmi jelentőségű veszélyeztetett erdőtársulások.  

A fűz–nyár ártéri ligeterdők (puhafás ligeterdők) a folyók árterületének erdőtársulásai, amelyeket évente többször is víz borít, talajfelszíne nitrogénben gazdag. Fő fafajai a fehér fűz, a fehér nyár és a fekete nyár, bokorfüzekkel, jellemző a komló és az erdei iszalag. 

Mi tagadás, legtöbb erdőnk akácos, Európában a legtöbb akácerdőnk van. Az akác nem őshonos fafajunk, hanem invazív özönfaj, ugyanakkor egyben hungarikum. Ez a fafaj erdeinkben 24 %-os aránnyal van jelen, tehát az ország erdeinek közel egynegyede akácos erdőtársulás. Legnagyobb jelentősége a gyenge talajokon van.

A nemesnyárasok a gyors növekedésű nemesnyárak szabályos hálózatú faállományai, amelyek intenzív gazdálkodást szolgálnak.

A fenyvesek a klímaváltozás miatt a legsérülékenyebb erdőtársulásaink. Általában elegyetlenek, lágyszárú szint nélkül. Erdeifenyveseink, feketefenyveseink, lucfenyveseink és vörösfenyveseink vannak, az erdei- és a feketefenyő egymással elegyedve is előfordul.