Napjainkban világviszonylatban egyre szélesebb tudományos, állami és társadalmi köröket foglalkoztat az emberiség jövője, a fenntartható fejlődés és követelményeinek érvényesítése. Az üvegházhatású gázok kibocsátása miatti globális klímaváltozás, az ivóvízbázis védelme és az élelmiszerellátás jövője, valamint a környezetszennyezés és a hulladékkezelés ügye az a néhány fő probléma, amelyek hatékony megoldásának késedelme a Föld természeti környezetét és az emberiség jövőjét is egyre súlyosabban veszélyezteti. A legfontosabb üvegházhatású gáz a CO2, amelynek kibocsátása Földünkön jelentős emelkedést mutat, koncentrációja már-már rekordmagasságú. Hazánkban viszont az utóbbi negyedszázadban a széndioxid kibocsátás egyharmadával csökkent, főleg az időszak első felében nem energiapolitikai intézkedések eredményeként, hanem az ipari és a mezőgazdasági termelés rendszerváltás utáni radikális csökkenése, a gazdasági visszaesés miatt. Hasonlóan csökkent átmenetileg a kibocsátás az európai gazdasági válsággal erősen érintett országokban is. Bolygónk legnagyobb környezetszennyezői egyébként Kína, az Amerikai Egyesült Államok és India.
A természetvédelem egyik alapvető eszköze a környezetvédelem, az emberi környezet védelmét viszont a természet segíti. Az erdők például fontos szerepet játszanak a CO2 felhasználásában. A fenntartható erdőgazdálkodás kereteit meghaladó kitermelés, a trópusi erdőirtások azonban ez ellen hatnak, a felmelegedés pedig az esőerdőket tovább pusztítja.
Ma már számtalan civil nemzeti és világszervezet, politikai pártok és tüntető tömegek mellett egyházi közösségek is fellépnek a természeti és a mesterséges környezet védelme érdekében. Ferenc pápa „zöld" enciklikája (2015) az éghajlatváltozással is összefüggésben környezetvédelemről, természetvédelemről szól. A természet és a környezet védelme nem csak jogi, erkölcsi kötelezettség is.
Tartós eredményt elérni csak világszintű és nemzeti összefogással, szigorú szabályozások érvényesítésével, állami és társadalmi együttműködéssel lehet. A környezet és a természet globális védelmét nemzetközi egyezmények segítik.
A klímaváltozás miatt az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről szól az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiroban aláírt Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC), amelynek kiegészítő jegyzőkönyvét 1997. december 11-én Kiotóban fogadtak el az UNFCCC tagállamok harmadik konferenciáján. A Kiotói Jegyzőkönyvet a 2007. évi IV. törvény hirdeti ki, végrehajtási keretrendszerét a 2007. évi LX. törvény tartalmazza.
A klímaváltozás, felmelegedés elleni nemzetközi összefogás eddigi legnagyobb eredménye, hogy 2015. december 12-én 195 ország részvételével globális klímavédelmi megállapodás született Párizsban az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Feleinek 21. klímakonferenciáján, amely 2016. november 6-án lépett hatályba. A Párizsi Megállapodást a 2016. évi L. törvény hirdeti ki, a megállapodás a Kiotói Jegyzőkönyvet váltja fel 2020-tól.
Lásd még HÍREK,ÚJSÁGOK menüpont alatt a Párizsi klímacsúcs című cikket (2015. december), valamint A Föld napja című cikket (2016. április): https://termeszetor.hu/cikkek/hirek--ujsagok/
BIOLÓGIAI INVÁZIÓ
A vadon élő fajok elszaporodási és kihalás elleni stratégiájának része az új területeken történő megtelepedésük, a kolonizáció. A földrajzi távolságok és az ökológiai gátak azonban határt szabnak a szétterjedésnek, és lehetővé teszik az ökoszisztémák meghatározott földrajzi térhez kötött evolúcióját és az ökológiai stabilitást biztosító biológiai sokféleséget.
Egy új faj érkezése ugyanakkor természetes jelenség, de a legtöbb idegenhonos faj nem marad életképes, nem tesz szert ökológiai jelentőségre, nem válik invázióssá (invázió = elözönlés, behatolás). Európában mintegy 12.000 nem őshonos faj van. Vannak azonban kivételek, kb. 10 % arányban. Ezek az invázióssá váló idegenhonos fajok kiszoríthatják az őshonos fajokat, azok kihalását okozhatják, kiszámíthatatlan hatást gyakorolva a biológiai sokféleségre hozzájárulnak az ökoszisztémák homogenizációjához, és a globális biodiverzitás-csökkenés egyik fő okozójává válhatnak. Ezeket az idegenhonos inváziós fajokat nevezzük özönfajoknak.
A globalizáció, az egyre növekvő kereskedelem és idegenforgalom következtében a növény- és állatfajok számára lehetővé válik ugyanis a terjedésüket akadályozó természetföldrajzi akadályok leküzdése és a természetes elterjedési területükön kívülre történő behurcolásuk. A globalizáció miatti behurcolás, valamint a szándékos betelepítés az alapvető oka az özönfajok megjelenésének.
A biológiai invázió megelőzése, az özönfajok elleni védekezés egyaránt kiemelt fontosságú természetvédelmi és gazdálkodási feladat. Az özönfajok térhódítását ugyanis a természetes és a természetközeli élőhelyeket veszélyeztető legjelentősebb tényezők közt tartják számon. Természetvédelmi szempontból elsősorban a természetes növény- és állatvilágra veszélyt jelentő özönfajok elleni védekezéssel kell foglalkoznunk.
A természetes hazai növény- és állatvilágra természetvédelmi szempontból veszélyt jelentő özönfaj például a bálványfa, a keskenylevelű ezüstfa, a zöld juhar, a fehér akác* (egyben hungarikum!), a magas aranyvessző, a parlagfű, a selyemkóró, a muflon, a dámszarvas, az amur, a busa, a mediterrán csiga és további több tucat növény- és állatfaj. Hazánkban még nem megtelepedett potenciálisan veszélyt jelentő özönfaj a nílusi lúd, a kanadai lúd, a mosómedve, a díszes ékszerteknős, a fekete amur és számos további faj.
Az idegenhonos inváziós fajok kérdése ma már globális probléma, amely nemzetközi fellépést igényel. A riói egyezmény a biológiai sokféleségről, az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik védelméről szóló berni egyezmény, elsősorban a berni egyezmény részes feleinek szóló európai stratégia az özönfajok ellen, továbbá az idegenhonos özönfajok szabályozására vonatkozó EU rendelet (2014. október) a nemzetközi keretei az özönfajok elleni négylépcsős védekezésnek:
1) a bekerülés megelőzése;
2) a megtelepedés megelőzése, a faj kiszorítása;
3) a faj elszigetelése, hosszú távú állományszabályozása;
4) a biológiai invázióval érintett természetes élőhelyek, illetve ökoszisztémák helyreállítása.
Lásd még HÍREK,ÚJSÁGOK menüpont alatt az Inváziós bírság című cikket (2016. december): https://termeszetor.hu/cikkek/hirek--ujsagok/
*Megjegyzések
Hazánkban őshonosak azok a vadon élő szervezetek, amelyek az utolsó két évezred óta a Kárpát-medence természetföldrajzi régiójában – nem behurcolás vagy betelepítés eredményeként – élnek, illetve éltek [1996. évi LIII. törvény (Tvt.) 8. § (2)]. A fehér akác (Robinia pseudoacacia) a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó hazánkban nem őshonos fafaj. Hazája Észak-Amerika, Európába az 1600-as évek elején került. Jean Robin ültette először a Pennsylvaniából hozott csemetét a párizsi királyi füvészkertbe, Linné róla vette az akác latin nevét (Robinia). Magyarországra a 18. században telepítették az alföldi futóhomok megkötésére. 1966-ban megjelent Erdei fák és cserjék című erdészeti szakkönyv szerint az akkori összes erdőterület 16 %-át elfoglaló fafaj területi arányát fafajpolitikai megfontolásból 11 %-ra kell csökkenteni. Ennek ellenére – fél évszázad múltán – ma a hazai fafajaink közül a legtöbb területet, az összes erdőterület több mint 24 %-át foglalja el.
A vadon élő fajok honosság szerinti egyszerűsített csoportosítása az alábbi.
Vadon élő fajok (növényfajok, állatfajok, gombafajok)
1) Őshonos fajok:
1.1) elterjedt őshonos fajok,
1.2) veszélyeztetett őshonos fajok,
1.3) visszatelepülő őshonos fajok,
1.4) tájidegen fajok*.
2) Rejtett honosságú fajok
3) Idegenhonos fajok
a) a bekerülés módja szerint:
3.1) behurcolt fajok,
3.2) betelepített fajok,
3.3) spontán benyomult fajok;
b) a terjedés szerint:
3.1) elszigetelt, nem terjedő idegenhonos fajok,
3.2) potenciálisan veszélyt jelentő idegenhonos fajok,
3.3) intenzíven terjedő idegenhonos fajok: inváziós özönfajok.
* Az országban őshonosak, de az adott természeti táj klimatikus és termőhelyi viszonyai között természetes módon nem fordulnak elő.
KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELEM A BIBLIÁBAN
A természet, az ökológiai jelenségek és a vallási rendszerek, kereszténység kapcsolatával az ökoteológia foglalkozik. Keresztény ország vagyunk, tekintsünk hát vissza a Biblián keresztül a múlt világába! A természet a Biblia része a teremtésben, a Paradicsomban, a bibliai helyszíneken, és a természet erői működnek a vízözönben. A környezet- és természetvédelem szintén megjelenik már a Bibliában, a bibliai időkben, erről az érdekes témáról szól Raj Tamás (történész, 1940 - 2010) alábbi könyve.
Ember-e a mező fája? - Környezet- és természetvédelem a Bibliában címmel jelent meg Raj Tamás könyve 2008-ban, a Biblia évében. A könyv címe utalás Mózes egyik fontos törvényére, amely 3500 évvel ezelőtt előírta, hogy „ha ostromolsz egy várost, ne vágd ki a fákat körülötte” (ami annak idején és még sokáig általános szokás volt), „hiszen ember-e a mező fája, hogy ellene hadat viselj?”
Raj Tamás szerint az emberiség egész eddigi története lényegében véve nem más, mint küzdelem a fennmaradásért, a környezettel, a természet erőivel, az éghajlati feltételekkel és különféle élőlényekkel szemben. Mostanában mintha mindez alapvetően megfordult volna. Az emberiség egész elkövetkező története minden bizonnyal nem lesz más, mint küzdelem a környezet, a természet erői, az éghajlati feltételek és különféle élőlények fennmaradásért, önmagával szemben.
Ahhoz, hogy az ember erre a küzdelemre képes legyen, újfajta látás- és gondolkodásmódra van szüksége. Az új szemlélethez kívánja a könyv hozzásegíteni az olvasót, amikor példákat emel ki a Biblia világából, bizonyítva, hogy ebből az ősi forrásból, annak szelleméből bízvást meríthetünk. Segíthet a könyv abban, hogy megossza az olvasóval a Biblia ma is érvényes környezet- és természetvédelmi tanításait. Bálint György kertészmérnök a kötettel összefüggésben elmondta, hogy sok olyan gondolat, utasítás, előírás van a Bibliában, ami tovább gondolva nagy segítségére lehet a tudománynak és az embernek egyaránt.
A Biblia négy féle világot különböztet meg a Földön:
a néma az élettelen kövek, ásványok világa,
a virágzó a növényvilág,
az élő az állatvilág,
a beszélő az emberek világa.
Mindezek között külön tárgyalja és nagy tisztelettel adózik a fáknak. A bibliai előírásból következett az a gyakorlat, hogy tilos volt bármiféle termő gyümölcsfát kivágni, mert annak termése bármikor élelemként szolgálhat a szegényeknek. Ugyancsak tilos volt olyan fát is kivágni, amelyen madarak fészkeltek. A termőföld kíméléséről az olvasható a Bibliában, hogy minden hetedik évben hagyják bevetetlenül, hogy a föld pihenhessen. A manna történetét is elmagyarázza a szerző a Biblia nyomán. Ez segítette a túlélést a sivatagban. A tamariszkusz cserjén élő apró rovar daraszem nagyságú tojása volt ez a rendkívül tápláló étek, amelyet hajnalban, a harmat hullása után kellett gyűjteni, és ez megmentette a pusztában vándorló zsidókat az éhhaláltól.
Érdekes téma az állatok a Bibliában összehasonlítva más hitekkel és felfogásokkal.
Megjegyzés: a természet védőszentje, a természetvédelem égi szószólója Assisi Szent Ferenc, az erdészek és a vadászok védőszentje Szent Hubertus, a halászoké - horgászoké Szent András és Szent Péter.
ÉLETHOSSZAK
Az élőlények genetikai programja behatárolt, a világlét időtávlataiban viszonylag rövidre szabott életet tesz lehetővé, ami a fajtól, az ökológiai feltételektől, többek közt a táplálékláncban elfoglalt helytől, a táplálkozástól és az egészségi állapottól is függ.
Az ember születéskor várható élethossza mintegy 65 - 70 év, egyre növekvő átlagértékkel és felső korral, a 100 év feletti azonban már matuzsálemi kor. Az eddig elért leghosszabb életkor ismereteink szerint 122 év volt. Kevésbé vannak információink e tekintetben a vadon élő állatvilág jelentős részéről.
A tiszavirág lárvája 3 évig készül arra, hogy aztán legfeljebb egy órát repüljön, és a nászrepüléssel, a párzással gondoskodjon a következő nemzedékről, majd elpusztul. A bogarak lárvája fajtól függően több évig él, aztán a kifejlett imágó néhány hetet, hónapot. A lepkék is legfeljebb hónapokat élnek. A két háziasított rovarfaj közül az egyik a háziméh, amelynek méhcsaládjában a dolgozók 1 - 6 hónapig, a herék 3 - 5 hónapig, az anya 3 - 5 évig él (a másik háziasított rovarfaj a selyemlepke). Leghosszabb életű állatok a kagylók, a sellőkagyló akár 400 évet is élhet.
Van olyan teknősfaj, amely 250 évig is elélhet, a grönlandi bálna életkora is meghaladhatja a 100 évet. Szintén hosszú életűek az aligátorok. A halfajok többsége 1-2 évtől 1-2 évtizedig éli vízi világát, léteznek azonban jóval hosszabb életűek is, ilyen például a ponty.
A szárazföldi gerincesek közül a nagyobb méretű fajok élnek tovább. Az elefántok élettartama elérheti a 80 évet, az oroszlánoké mintegy 50 év, a majmoké és a rinocéroszé kevesebb. A gímszarvas, az őz, a farkas és a róka nagy átlagban 15 évig él, a medve akár 40 - 50 évig is, a mókus átlag-élettartama 3 - 5 év. A madarak jellemzően 3 – 30 év élettartamúak, de a gólya 70 évet, a varjú, a holló, a hattyú és egyes papagájfajok 100 évet is élhetnek.
Más a helyzet a növényvilágban, ahol az állatrekordoknál egy-két nagyságrenddel hosszabb élettartam is lehetséges. A Föld legidősebb fái egy svédországi lucfenyő, amelynek életkora 9550 év, valamint egy kaliforniai simatűjű szálkásfenyő a több mint 5000 éves korával. Magyarországon van 800 éves tölgyfa és 700 éves kislevelű hárs. A kutatók több 5000 éves növényt regisztráltak az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában és másutt.
